2. Történet

(R.bejegyzése:)

1.kép

Nem volt nagy, hangos veszekedés, csak olyan csendes, egymást kínzós. Egész nap autóztunk, bejártuk a környéket, megnéztük a Katedrálist. Meg akarta mutatni nekem hol él. Fantasztikus nap lehetett volna, ha nincs ez az elfojtott félelem, amiről beszélni kellene de az idő rövidsége miatt épp csak utalgatunk rá, hogy van. De mindketten érezzük. Aztán este feküdtünk az ágyban egymás mellett és én nem bírtam tovább. Sírva fakadtam és azt mondtam, hogy szeretnék elmenni sétálni. Egyedül. De valójában ez nem volt igaz. Azt szerettem volna, ha megkérdezi mi a baj és azt szerettem volna, ha elmondhatok mindent, ami nyomaszt, de ehelyett inkább felöltöztem és kimentem. Már szürkület volt, a levegő kifejezetten hűvös és nyirkos. Mindenhol köd. Még jó, hogy felvettem a kabátját, így most nem fázom. Meg egyébként is olyan jó érzés, hogy az Ő kabátja van rajtam. Nagyon szomorú hangulat lett úrrá rajtam. Egy darabig futottam ész nélkül, kiértem a folyópartra, ahol teljesen sötét volt, ezért a futást abbahagytam, mert nem láttam semmit és féltem, hogy esek egy hatalmasat. Nem tudom mit csináljak, vagy hogy hogyan. Szeretnék itt maradni, de nem lehet. Nem is kért rá. Csak potyognak a könnyeim, hangtalanul zokogok. Teljesen egyedül a sötét folyóparton. Iszonyúan magányos vagyok.

Ott, az egyik hídon valaki áll. De mit csinál itt ilyenkor? Lehet, hogy kocog. Nem. Csak álldogál ott. Lehet, hogy vár valakit, vagy ő is szomorkodik valami miatt és ezt megpróbálja mindenki elől eltitkolni itt a sötétben. Lehet. De miért nem mondjuk el, ha bánt bennünket valami? Én miért nem mondom el? Mert olyan keveset lehetünk együtt. Ilyenkor nem fogok nehézségekről meg aggályokról beszélni......

Felém fordult, azt hiszem észrevett. Nem látom az arcát. Úgy látom megzavartam, mert elindult lefelé a hídról, a másik irányba. Valami van a kezében. Nahát! Ez furcsa! Egy esernyő. Most ki is nyitotta, szivárvány színű. Hmmm. Mióta szeretnék egy ilyet! 

Azt vettem észre, hogy már én is a hídon vagyok. Elindultam utána. Vagy inkább az esernyő után. Lehet, hogy meg kellene kérdeznem, hogy hol vette.....

De hát nem is esik az eső. Ez furcsa. De mókás.

És akkor egy erős szúrást érzek a nyakam jobb oldalán. Mi ez? Mi történt? Szédülök. Megpróbálom elkapni a híd korlátját, de nem sikerül. Elterülök. Fából van. Érzem a korhadt fa padló szagát. Egy kutya. Megnyalogatja az arcom. Már nem látom.

2.kép

Lassan magamhoz térek. Világos van, nagyon, szinte bántja a szememet. Hol vagyok? Mi ez? A nyakamat, ahogy forgatni próbálom nagyon fáj. Odakapok hozzá, érzem, hogy be van kötözve. Egyre jobban kezdi a szemem megszokni ezt a vakító fényt és kezdenek körülöttem kirajzolódni a tárgyak. Olyan, mintha egy szobában lennék, ahol minden bútor fehér. Megdörzsölöm még egyszer a szemem és a kép tiszta...Tényleg egy szobában vagyok, ami tiszta fehér, de ez mégsem egy megszokott szoba. Ez egy erdő szélén álló buborék. Ettől a bezártsági érzettől kicsit megszédültem, nem bírom az ilyen szűk helyeket, de nem is értem, hogy kerültem ide. A nyakam még mindig fáj. Látok közeledni valakit, akin kapucni van és egy tálca van a kezében. Elég ijesztő...Megáll a buborék előtt, felnyit egy kis ajtót az alján, én félelmemben hátralépek óvatosan, mire ő egy pillanatra rám néz, de arcát nem lehet látni, beteszi a tálcát az ajtón és újra bezárja, majd elmegy. Félek, közelebb megyek a tálcához, finom sült szalonna és tojás illat van...Nagyon finom az illata. Óvatosan megkóstolom, még meleg...és a tojás pont úgy van megsütve, ahogy szeretem. Megeszek mindent. A kapucnis visszatért, a tálcára mutogat, nem beszél. Nem tudom miért, de odavittem neki a kis ajtóhoz, benyúlt érte és én hozzá értem a kezéhez...Miért csinálod ezt velem???

Hirtelen kirántotta a kezét, becsapta az ajtót és elrohant.

3. kép